december 2020

Ez az év nem az anyagi fejlődésről szólt. Az élet gondoskodott arról, hogy ha szép szóval nem megy, erővel lassítson le minket, és segített áthelyezni a fókuszt. Elsősorban az érzelmi gazdagodás lehetősége felé állt nyitva a kapu, és ez teljesen független volt a külső körülményektől, ám nem magától történt, elhatározás, döntés kérdése volt mindig is.
Elhatározom, hogy ezentúl csak a jót fogom keresni mindenkiben, és ha nem úgy szól hozzám, ahogy szeretném, nyugtázom annyival, hogy biztosan csak rossz napja van. (“Haladók” ilyenkor esetleg megkérdezhetik, segíthetnek-e esetleg valamiben…) Néha elég egy mosoly, néha elég csak annyit mondani: “Semmi baj!”.
Idillinek hangzik? Közhelyes? Utópiának érzitek?
Lehet…

Ahogy egy közmondás tartja, a békés tenger nem nevel ügyes hajósokat. Ha semmiért nem kell megküzdenünk, belefásulunk a mindennapokba, azok csak eltelnek anélkül, hogy különösebb sikerélmény ért volna, anélkül, hogy valami újat teremthettünk volna, amilyen még soha előtte nem volt. Pedig az egyik legjobb örömforrás az alkotás, és most nem feltétlen a tárgyakra gondolok, sokkal inkább új helyzetek, új kapcsolatok létrehozására. A bizalom megelőlegezésére, segítség nyújtására és mindkettő elfogadására, mert az elfogadás is egy külön tudomány. Nagyon keveseknek megy.

Ma december 6-án, vasárnap ismét egy gyertya lángja lobban fel, ismét egy lépéssel közelebb a karácsony eljöveteléhez. Ez a gyertya most a reményt szimbolizálja. Elcsendesedett lélekkel mi is fel­készüljünk erre az eljövetelre, miközben a remény lángját éb­­ren tartjuk önmagunkban.
A második gyertya meggyújtásával kétszeresére nő a fény, és az eltelt idő egyre több értékes tartalmat ragaszt az adventi vasárnaphoz.
A második pislogó fény most beköltözik otthonainkba, és ezzel együtt a reménység is beragyogja a szívünket.