Talán első olvasatra nem is igazán értjük a mondatokat. Hiszen ha vizionálni kellene az istálló szót lelki szemeink előtt, akkor mindenképpen egy állathangokkal és szagokkal teli szellős tér sejlik fel gondolatainkban.
Viszont most vessük el ezt a látomást, hiszen egy fantasztikus felújítás végeredményét mutatom meg Nektek. Nagyacsádon Fruzsináék egy régi parasztházból elképesztően gyönyörű otthont varázsoltak. Most jöjjön az ő történetük! 

Sorsszerűen jutottunk ehhez a házikóhoz, mely egyáltalán nem volt eladó. Olasz tulajdonosoktól vásároltuk meg egy közös barát közvetítésével. Amint megnéztük egyből tudtuk, hogy kell nekünk, azonnali első látásra szerelem volt.

Két hónap kemény és éjjelekbe nyúló felújítási munkálatoknak gyümölcse a jelenlegi állapot ahol tartunk. Még mindig nincs teljesen készen, de számunkra már most ez az álomházunk.
Azóta sem bántuk meg a döntésünket. Lecseréltük a korábbi városunkban lévő új építésű házat egy falusi, első világháború környékén épült parasztházra.

Fantasztikus történetével ott állt előttünk, ránézünk és tüstént belemélyedünk részleteibe, azonnal szól hozzánk. Tisztelegve a múltjának és megőrizve a karakterét egy vidékies stílusú konyhát terveztem falai közé, hagyományos halszálka parkettát megidéző járólapozással, ami újra nagy divat a nagy terekben.

Gerendázatot lecsiszoltuk és festettük. Személyes kedvencem a rusztikus sütő-tűzhely szett és a mély mosogatótálca az antikolt csapteleppel.

Nos, ha ezek után ismételten feltenném Neked a kérdést? Akkor talán már nem is hezitálnál… Jól gondolom? 

Illetve amennyiben tetszik Fruzsiék álomotthona és szeretnéd a felújításuk szépülésük további fázisainak is szemtanúja lenni, akkor kövesd Őt! Kattints ide és álmodozz tovább: ZsinArt

Amennyiben szeretnél még több hazai otthonba és kertbe bepillantani, akkor iratkozz fel hírlevelünkre és csatlakozz felületeinkhez! 
Facebook oldalunk: A vidéki Ház
Csoportunk: A vidéki Ház – közösségi csoport
Posztolj, véleményezz, kérdezz bátran!