Mai hazai otthontúránk alkalmából egy nagyon különleges történettel rendelkező otthont mutatok meg Nektek, melynek sorait Hoklics Melinda írta.

Mindig is szerettem volna egy régi házat felújítani, végre megadatott.  Mégpedig Vácott, Magyarország egyik leghangulatosabb kisvárosában.
Ez lesz az új otthonunk, a magyarországi bázisunk. Sokat gondolkoztunk mi lenne az ideális számunkra egy kétlaki élet kapcsán, és természetesen egy lakás tűnt a leglogikusabbnak, csakhogy mi képtelenek lennénk lakásban élni. Kell a kert, még ha kicsi is, de kell. Így végül a „ház kis kerttel” variáció nyert. Régi vágyunk volt kipróbálni az u.n. belvárosi életet is, így Vác belvárosában kezdtünk el keresgetni. Több ingatlan megtekintése után, beleszerettünk a BIM-BUM házba. Hogy mit takar a név, később kiderül.

Sokat nyomoztunk a ház történetéről, és szerencsénkre a hölgy akitől megvettük nagyon kedves volt és rengeteg segítséget adott mindehhez, mint ahogyan az utcában élő szomszédok is. Ugyanis ennek a háznak lelke van, és mi meg akartuk érteni. Szeretnénk méltóképpen visszaadni a szépségét, ezzel is tiszteletünket kifejezve az elődöknek. A házat 1910-ben Fábián Lajos, okleveles kőműves mester tervezte, Tekintetes Bittó Béla úr és Neje Róth Alojzia Paolina részére. Hihetetlen, de ezt az eredeti alaprajzról tudtuk meg. Igazi kincs van a birtokunkban, be is fogom kereteztetni és kiteszem majd a nappali falára, amit ezennel Olajzia Szalonnak nevezek el.

Nem tudjuk, hogy Bittó Béla és kedves neje meddig élvezhették az új lakot, de egy előkerült szennyvíz csatornázási tervről már Laszka Antal neve merül fel, mint megrendelő. Ugyanebből a tervből már egy bővítés is látszik az eredeti tervekkel összehasonlítva.
4 szobásra bővült a ház, igazából kialakult a végleges beosztás, pontosan ugyanaz amit már mi is láthattunk, amikor megvásároltuk. Erről az időszakról sajnos nem sokat tudunk, de az biztos, hogy 1960. December 6-án a tulajdonjog átkerült Böröck János és Böröck Jánosné, Margit tulajdonában. Szerintem a Mikulás volt. 
Innentől már sokkal több infónk van, ugyanis Margit néni keresztlányától vettük mi a házat, aki nagy nagy szeretettel mesélt Róluk és az épületről. Margit és János 1941-ben, a váci Székesegyházban házasodtak össze, és ez volt az első és utolsó házuk, korábban a szülőkkel együtt laktak.

Margit és János pár éve éltek boldogan együtt, amikor Jánost az utcáról csak úgy feltették a teherautóra és elvitték…. senki semmit nem tudott róla. Később kiderült, hogy orosz fogság.
Gondoljatok bele milyen világ is lehetett, micsoda tragédia! Ma már elképzelhetetlen számunkra, hogy ilyen megtörténhet. Mennyit panaszkodunk, hogy milyen nehéz az élet, felgyorsult a világ, mennyi gondunk van, stb.
Akkor most álljuk meg egy pillanatra és adjunk hálát az Istennek, hogy béke van…

Micsoda tragédia lehetett ennek a szép, szerelmes párnak. 10 évig volt végül Szibériában János. Nem tudom, hogy lehetett kibírni….
Miután az 50-es évek elején hazatért, a testvérétől kitanulta a férfi szabóságot, belevetették magukat a munkába, megpróbálták folytatni az életüket. A Sors ajándéka a sok megpróbáltatás után, hogy úgymond a 60-as évektől az átlagnál sokkal jobban éltek. Nagyon szerettek utazni, a mindenük volt a Volkswagen bogaruk: Mackó ☺ Mint egy gyereket, úgy gondozták.

János és Margit minden reggel hajnali 5-kor keltek, estig le sem álltak. Rengeteget dolgoztak, de minden vasárnap templomba mentek és kirándultak. Imádtak kempingezni, a Tátra és Harkány volt a kedvenc helyük. Amennyit csak lehetett abban az időben, (évente keletre, 3 évente nyugatra) külföldre is nagyon szívesen mentek. A bogaruk, Mackó és a váci ház volt a mindenük. Imádták a kertet, rengeteg rózsát, örökzöldet ültettek. A veranda és a kerítések mellett isteni szőlőt termeltek, amiből János jó kis borokat készített. Még fügéből is készült bor a pincében.

A lakásban is a különleges holmikat kedvelték, amiket sokszor külföldi útjaikról hoztak. Sajnos gyerekük végül nem született, mivel János hosszú szibériai fogsága nem maradt egészségügyi nyomok nélkül. Talán pont emiatt imádták a gyerekeket, a testvérek gyerekeit kényeztették, pl. Zsuzsát, az unokahugit, akitől mi megvettük a házat. 
Elmondása szerint nagyon jófejek, fiatalosak voltak. Na meg Fixit, a kutyust. Összességében azt gondolom, hogy nagyon sokat lehet tanulni ebből a történetből. Amikor egy rossz, nagyon nehéz periódus után is meg lehet találni a boldogságot, csak akarni kell.  Számomra nagyon sokat jelent, hogy megismerhettem ezt a történetet amit ezúton is nagyon köszönök Zsuzsának! Csak reménykedem benne, hogy ezzel Ti is így vagytok.

Több mint 60 év boldog házasság után, János bácsi 2002-ben hunyt el. Margit néni még sokáig, 2014-ig élt kutyusával, Bonival.
Szinte utolsó percig megőrizte fiatalos, laza, humoros személyiségét és extravagáns stílusát. Zsuzsa elmondása szerint sokat adott magára, még 80 felett is festette a haját.
Volt, hogy olykor lángvörösre sikeredett, de az sem zavarta. Imádta a bundákat, a „smukkokat” de leginkább magát az Életet

Bárcsak ismerhettem volna… szerintem bírtuk volna egymást.☺
Talán fentről mosolyogva nézi a ház átalakulását és bízom benne, hogy tetszik Neki a végeredmény. 

A történet ITT nem ér véget!
Adott még a telken egy kisház, melynek külön története van! Holnap hozom azt is képekkel és egy újabb lenyűgöző történettel.

Tetszik a ház? Ugye, hogy minden háznak lelke van?
Házigazda: Hoklics Melinda design
Fotó: Arpad Kurucz photographer

Amennyiben szeretnél még több hazai otthonba és kertbe bepillantani, akkor iratkozz fel hírlevelünkre és csatlakozz felületeinkhez! 
Facebook oldalunk: A vidéki Ház
Csoportunk: A vidéki Ház – közösségi csoport
Posztolj, véleményezz, kérdezz bátran!