Legtöbben azért vágunk bele a költözködésbe, mert esetleg több szobára van szükségünk, vagy éppen mert kirepülnek a gyerekek, megelégednénk kevesebbel is, az is meglehet, hogy közelebb kell költözünk a városhoz a munkánk miatt, vagy éppen pont onnan szeretnénk elmenekülni.  

Mester Kitti és Páros László azonban nem tartoznak a szokványosan gondolkodó emberek közé, akik hosszan terveznek, érvelnek, majd ezután mernek csak újat kezdeni.  Ők hirtelen ötlettől vezérelve költöznek. És hogy mi volt a “hátsó” indítékuk? Szenvedélyesen vágytak egy saját Toszkánára, az olasz csizma egy aprócska szeletére – Fejér megyében…

Még csak messzire sem kellett költözniük. Székesfehérvár mellett laktak mindig is: közel a városhoz, mégis kellő távolságba tőle. Egy hétvégi bringázás közben pillantották meg Őt egy rét mellett, közel az erdőhöz. A 2003-ben épült, befejezetlen, ám sok lehetőséget rejtő ház már jó ideje várta, hogy valaki végre beleszeressen…

Kittit és párját, Lászlót pont az ragadta meg benne, ami másokat eddig elijesztett: szomszéd közel s távol sehol a környéken, a rájuk váró munka pedig rengeteg… Ahogy ott állt a ház egymagában, a napsütötte rét közvetlen szomszédságában, meglátták benne a lehetőséget, az alkotás örömét, egy saját Toscana ígéretét…

Bár jó állapotban volt, akadt azért vele bőségesen tennivaló. A terek sem voltak még felosztva. Kitti és László gyakorlatilag mindent elölről kezdtek – a padlótól a falakig. Megtoldották egy nappalival: így végül körbeölelhette az egész házat a terasz, melynek egyik feléről a naplementében gyönyörködhetnek, a másik vége pedig védett zugot biztosít az itteni szelek elől.

Gyakorlatilag mindent saját kezűleg készítettek: együtt rakták a téglákat, falat bontottak, ha kellett, gerendát festettek. Kitti férje épített, javított mindent, amit csak tudott. Kitti pedig ez idő alatt háziasszonyokat megszégyenítő mértékű gyakorlatra tett szert a csiszológép használatában: a bútorok nagy részét ugyanis használtan vásárolta és saját kezűleg újította fel. A kert is az ő álmai szerint valósult meg és igazodott a ház stílusához…

Több év megfeszített munkának köszönhetően végül valósággá vált a rég áhított mediterrán álom. S bár a Mester-Páros még tele van tervekkel, ötletekkel, immár övék Fejér megye falatnyi ám hamisítatlan életérzésű Toszkánája…

Te is érzed Toszkána leheletét?

Az építkezésről, lakásfelújításról és Kitti dekorációs ötleteiről még többet olvashatsz a Mester-mű Facebook és Instagram oldalán.

Amennyiben szeretnél még több hazai otthonba és kertbe bepillantani, akkor iratkozz fel hírlevelünkre és csatlakozz felületeinkhez! 
Facebook oldalunk: A vidéki Ház
Csoportunk: A vidéki Ház – közösségi csoport
Posztolj, véleményezz, kérdezz bátran!