A korábbi istállóból nagyon kevés eredeti felületet hagytak meg a felújítás után. Ezek az alábbiak voltak: a rusztikus eredeti kőfalak, néhány jó állapotú gerenda és az eredeti mennyezeti magassága, mely jó alapot adott az új hálószobák kialakításához.
A Cerdanya (a Pireneusok egyik történelmi–természetföldrajzi tájegysége) területén fekvő házban mégis az eredeti rusztikus légkör háborítatlan marad, hiszen a tulajdonosok ehhez az egy szemponthoz ragaszkodtak mindenképpen.

Szerethető báj a részletekben rejlik

A Franciaországban beszerzett lámpa és az ikonikus, örökségből származó bútorok nagyon személyes jelleget adnak a térnek, anélkül, hogy elnyomnák rusztikus jellegét. A szekrény mögött egy üvegfal került kialakításra, amelyet Mª Luisa Malagarriga belsőépítész azért tervezett, hogy még több természetes fényt adjon ennek a régi istállónak. 

Mesés kilátásban pazar nappali

A belsőépítész – Llorenç Olivé és Javier Trilla építészek közreműködésével jól funkcionáló természetes terekben gondolkoztak. 
Miként érhették el ezeket? Hatalmas kültéri tolóajtókkal, melyekbe nagy üvegpanelek kerültek, ezáltal az adott terekbe a nap fénye ömlik befelé illetve a pazar kilátás által a táj beleolvad a nappali térbe.

A helyiségek sokoldalúsága és funkcionalitás volt ez egyik kulcsfontosságú szempont átalakítás során, hiszen a téli síszezonban az otthon tulajdonosok akár 3 generációig visszamenőleg itt összetalálkozhatnak. Hangulatos és harmonikus tereket terveztek, mindezt olyan látványelemekkel, amelyek nem csak fokozzák egy tér élménygazdagságát – hanem alapvető funkciókat is biztosítanak. Tökéletes példa erre ez a gyönyörű kandalló, mely jogosan birtokolja “a nappali szíve” címet. Kifejezetten meleg és rusztikus hangulatot áraszt puszta látványával. 
A belsőépítész által megtervezett bútorok és kiegészítők tökéletesen harmonizálnak egymáshoz. Mindez ennek az idilli stílusnak a részét képezi, amely egyfajta időtlenséget biztosít az otthonban.  

Természetesség mindenekfelett

A virágok és a kellemes illatok elegye finom levegőt biztosítanak a szobákban. A gyertyákkal és egyéb lakásdekorációs elemekkel hangulatos enteriőrök hozhatóak létre, melyek megnyugtató miliőt csempésznek a falak közé. A dohányzóasztal kopottas, karaktere tökéletesen kihangsúlyozza ezt a rusztikus mivoltját.
A rengeteg kő és a fa alkalmazása alapból egy természetes bájt és egy baráti melegséget képes adni.

Az ebédlő, mely a ház szív csakrája

A belső oldalfalak elbontásra kerültek, így az ebédlő és a nappali ugyanazon térbe került. Itt találkozik a ház központi tere, melyet karakteresen elválaszt egy szürke bársonykanapé. Az ebédlőt boltíves fa mennyezet és az eredeti kőfal öleli körül; a hatalmas étkezőasztalt fonott székekkel népesítették be.

Rusztikus átjáró a konyha felé

Az étkezős nappaliból vagy a nappalis étkezőből öt gránitlépcső vezet a konyhába, mely a ház legrusztikusabb sarka. Hogy miért is?
Mindjárt mutatjuk!

A rusztikum és a modern stílus tökéletes fúziója konyhai köntösbe öltöztetve

„Konyhában a gerendák és a fal eredeti maradt. Hozzáadták a fekete gránit munkalapot, valamint a hűtőszekrényt és az acél sütőket az erős kontraszt megteremtéséhez.”– meséli a belsőépítész. 
A négyzet alakú étkezőasztal tökéletesen kihasználja a teret. A konyha egyesíti a meleg és rusztikus stílust a fehérre festett természetes fa gerendákon keresztül, modernebb stílussal, köszönhetően a rozsdamentes acél készülékeknek.

A tökéletes álmok hálószobája

A hálószobát egy ablak is összeköti a fürdőszobával, amely így a fényt is átvezeti a szobába. A velencei fa árnyékolórolók biztosítják a privát szférát. A flanellal kárpitozott fejtámla fal nagyon eredeti megoldás és kifejezetten meleg érzetet kölcsönöz. 

A hálószobát üvegfallal választották el a terasztól. Ez a megoldás kifejezetten segít növelni a tágasság érzetét. Illetve a magánélet szentségén sem esik csorba, hiszen tökéletes megoldásként függönyökkel zárják el a belátást.

Két fehér romantikus és klasszikusabb stílusú karosszék uralja finoman a hálószobát. Ez egy kellemes relaxációs helyszín, ahol egyszerre élvezhetjük az olvasást és a hegyi táj szépségét.

 Mi a véleményed erről a hangulatos otthonról? Elfogadnád hétvégekre? Vagy azonnal beköltöznél? Mi tetszik benne a legjobban?

Amennyiben szeretnél még több külföldi és hazai otthonba, kertbe bepillantani, akkor iratkozz fel hírlevelünkre és csatlakozz felületeinkhez! 
Facebook oldalunk: A vidéki Ház
Csoportunk: A vidéki Ház – közösségi csoport
Posztolj, véleményezz, kérdezz bátran!

Forrás: elmueble.com