Advent első vasárnapján már kitártuk a saját lelkünket, és megkezdtük a felkészülést és a várakozást, most pedig eljött az ideje annak, hogy abból az erőnkből és hitünkből másoknak is át tudjunk adni.

Ma december 6-án, vasárnap ismét egy gyertya lángja lobban fel, ismét egy lépéssel közelebb a karácsony eljöveteléhez. Ez a gyertya most a reményt szimbolizálja. Elcsendesedett lélekkel mi is fel­készüljünk erre az eljövetelre, miközben a remény lángját éb­­ren tartjuk önmagunkban.

A második gyertya meggyújtásával kétszeresére nő a fény, és az eltelt idő egyre több értékes tartalmat ragaszt az adventi vasárnaphoz.
A második pislogó fény most beköltözik otthonainkba, és ezzel együtt a reménység is beragyogja a szívünket.

Most ezt a második adventi vasárnapot is a pure design by bardoczeva megteremtőjével, vagyis Hosszú-Bárdócz Évával együtt töltjük.
Közösen gyújtjuk meg a remény gyertyáját.

Elvész a karácsony varázsa.

Sokszor emlegetett, sokszor hallott mondat ez, és mindannyiszor összetörik a szívem, mikor belefutok. 

Elvész a karácsony hangulata, ha más korábban elkezdi a díszítést, elvész a varázsa, ha a boltok már októberben tele vannak karácsonyi holmikkal. Elvész a varázsa, ha nem ez lesz, ha nem így lesz, ha nem akkor lesz és nem azzal. Kifogások, kétségek, félelmek sorát hallom, miért rossz, miért nem jó, miért nem is lesz soha jó. Nekem ez fáj. Fizikailag fáj, hiszen a karácsony varázsa -ha beköszönt- nem vész el egykönnyen, ilyen külsőségektől semmiképp.

A karácsony varázsa az ember és ember közötti szeretetben, a jó akaratban, az emberségben rejlik, abban, hogyan fordulunk egymás felé, legalább ilyenkor.
A karácsony varázsa abban rejlik, hogy aki életében akár csak egyszer is megtapasztalja, soha többé nem fog tudni máshogy viszonyulni az embertársaihoz. Életeket változtat meg egy mosoly, egy ölelés, egy kis kedvesség, bizalmat és kapcsolatokat épít, reményt, hitet ad. Hitet abban, hogy jónak lenni jó, és reményt abban, hogy mindig lesz, akire számíthatunk, hiszen valójában mind egymás testvérei vagyunk.
Amíg azonban azt hajtogatjuk, miért nem hiszünk, miért nem várunk, miért nem remélünk, magunkat fosztjuk meg a varázslattól. 
Nem a korai díszítés, nem a kereskedelem öli meg a varázst, hanem mi magunk.

Az első gyertya a hitet jelképezte, a második a reményt.
Lobbantsuk lángra ma együtt a remény gyertyáját, és várjuk együtt a harmadik adventi vasárnapot, mely az örömöt jelképezi majd!
Áldott várakozást kívánok mindannyiunknak és jó egészséget!

Ezúton kívánunk Nektek nagyon kellemes adventi vasárnapot!
Éva & Andrea

Imádod a meghitt ünnep varázsát? Hatalmába kerít a karácsony szelleme? Megérint az advent mesés hangulata? Jól tudsz fotózni és van egy kedves történeted is hozzá?

Nos, akkor vedd fel velünk a kapcsolatot és mi megjelentetjük a felületeinken!
Kinek lenne kedve hozzá?
marketing@avidekihaz.hu

Amennyiben szeretnél még több karácsonyi lakásdekorációs témában olvasni és nézelődni nálunk, akkor iratkozz fel hírlevelünkre és csatlakozz felületeinkhez! 
Facebook oldalunk: A vidéki Ház
Csoportunk: A vidéki Ház – közösségi csoport
Posztolj, véleményezz, kérdezz bátran!