Megérkezett végre a tavasz. Talán jobban vártam idén ezt az évszakot, mint eddig bármikor valaha. Talán picit könnyebbé teszi elviselni az életünkben aktívan részt foglaló korlátozások nehézségeit.
Hiszen a napsugarak jótékony hatásai, az éledő természet zengő – bongó – csivitelő hangjai és a virágba borult környezetünk illatai tehermentesíteni képesek időszakosan elménk túlfeszített idegszálait.

Folytatódik bemutató riportsorozatunk, ahol vizuális értékeket teremtő, őrző alkotókkal, művészekkel ismerkedhettek meg.
Most is, mint előtte néhányszor virtuálisan bekopogtatok általam kiválasztott alkotói műhelyajtókon. Az ott készült vagy épp születés alatt lévő kézműves csodákat megcsillannak leírt soraimon és a fotókon keresztül. Mondatokba formálom az általuk megélt történeteket és érdekes sorsfordulatokat. Mindezt úgy, hogy a mellékelt képeik által érezzétek is ennek a meghitt hangulatát és melegségét. Mögé tudjatok tekinteni a színfalaknak, hiszen az érdemi munka ott történik.
Célom, hogy jobban megismerjétek Őt, mint alkotót, mint ötletgazdát, mint művészt, mint magát az embert.

Most Békési Edina Katalin alkotásai kerülnek nálam fókuszba, ahol az angyalarcú kerámia hölgykoszorú mögül megpróbálom előcsalogatni, napfényre hívni és bemutatni az alkotói véna eredetét.

1.  Bemutatkoznál kérlek?

Békési Edina Katalin keramikus vagyok. A szakirányú iskolát Sátoraljaújhelyen végeztem el, de ennek tulajdonképpen az alap szakmai képzésen kívül  a jelenlegi munkámhoz nem igazán sok köze van, hisz porcelánkészítést tanultam. Anno még úgy gondoltam a porcelán egy kifinomult úrilány, de az agyag hozzá képest egy bugris, neveletlen parasztlegény.

2. A személyes történeted kezdete. Hogy is volt?

Akkor még nem gondoltam volna, hogy nem sokára ez a kis” bugris” tölti ki majd kompletten az életem. A középiskola végén Miskolcról Nyékládházára költözött a család, ahol azóta is élünk. Az egyetlen közelbe lévő kerámia üzembe mentem el dolgozni, ez volt az első és utolsó hivatalos munkahelyem erős 9 hónapig. Ezután két keramikus is megkeresett, hogy dolgozzak nekik és találjak ki új termékeket. Nem kellett hozzá sok idő, hogy úgy gondoljam inkább én ezt önmagamnak szeretném megteremteni és nem mások égisze alatt. 1990-ben kiváltottam 20 évesen a vállalkozói engedélyemet és ez már több, mint 30 éve volt.

3. A kerámiáid kiknek is szólnak leginkább?

A kezdetektől a figurális tárgyak érdekeltek leginkább. Eleinte kifejezetten gyerekeknek szóló – ceruzatartó, persely és más apró figurát készítettem, a ballerinaszoknyás vízilótól, kócsőrényú lovakig, mindent ami megszületett a fejemben. Ezek mellett készültek még a szülőknek való ceruza- és perselytartókat, ők voltak Béla és Gizike, a rendőrtől, szakácsnőig, kb. Nem volt olyan szakma, ami a kezeim között nem lett megjelenítve, anno … sose felejtem el a pénzügyőrségnek pénzügyőr Bélákat… egy életre megjegyeztem hány gomb volt az egyenruhájukon. Igazán vicces volt, hogy amikor pl. a Kisváros című sorozatban viszontláttam egy pénzügyőr Bélát a sorozatbeli határőr parancsok irodájában.
Már ekkor is voltak női szobrok és figurák, de meg nem mondom pontosan, hogy mikor vették át az uralmat ennyire, hogy főleg csak ők készülnek már. Igy persze a vevőkőr átkerült a nagyon kicsikről a 40 év és feletti korosztályra, de nem tudnék általánosítani.

4. Általában az alkotó a saját életútján képes visszatekerni egy bizonyos forráspontig, amikor megszületett maga az alapgondolat, mely erre a jelenlegi útra terelte. Nálad ez miként is történt?

Az alapgondolat, hogy én ezt csináljam elég vicces és profán. Nagyon kicsi koromtól vagy rajzoltam vagy olvastam, így nem nagyon volt kérdés, hogy valamilyen kézművességgel kapcsolatos vonalon menjek tovább. Az alkalmazott grafika és az ötvösség is érdekelt – egyedül a kerámia nem. Sokáig nem tudtam eldönteni és már csak egy nap volt leadni a jelentkezést. Kicsit már morcosak voltak a szüleim rám, akik egyébként tényleg hagyták, hogy én döntsek, de már ekkor nem volt apelláta. Ekkor addig lapoztuk a pályaválasztási tanácsadót, míg valahogy ez a lap került elém… és mondtuk, hogy oké kell kézügyesség? Igen,…van kollégium? … igen … Lehet szebben hangzana, hogy mindig erre vágytam, de van, hogy ilyen egyszerű dolgok döntenek néha a sorsunkban.

5. Milyen családi hagyományok, minták és értékek kísértek vagy támogatták a kijelölt alkotói utadat?

Családi érintettség bármilyen kézművességgel kapcsolatosan, nem nagyon volt. Inkább írással, sőt mi több könyvkiadással és árusítással akadt, de bármiféle tárgyalkotással nem nagyon. Bár apa intarziázott pár évig, maximum ennyi. Viszont rengeteget segítettek szó szerint – árulni, piacot szerezni, vevőt kiszolgálni. Nagyon magamnak való voltam, hivatalos helyeken évekig nem láttak, szegény anyát még egy korongos tanfolyamra is rábeszéltem. A világ legédesebb családja az enyém, mert mindig hagyták, hogy menjek a saját utamon és mérhetetlenül büszkék, még ha nálunk nem is szokás senkinek elájulni saját magától.

6. Melyek azok az egyedi stílusvonások, vizuális jegyek, amelyek legfőképpen jellemzik a képeidet?

Hogy mik az egyedi stílusvonások ami jellemez, leginkább a nagyon részletgazdag kidolgozás. A festetteknél pedig az árnyékolás talán.
De leginkább amit már lassan én is elhiszek, hogy van bennük lélek, azt hiszem az a szeretett érződik rajtuk, amit ennyi év után is érzek (még ha sokszor morgok is nekik, hogy megeszik az életem, hiszen a munkám az első mindig). Sokszor amikor hajnalonta végzek, megsimogatom a pofijukat, és kicsit még elbeszélgetek velük.

7.  Hol lehet elérni Téged? Hol lehet Tőled vásárolni/rendelni?

A munkáimmal országszerte – egy pár éve nagy rendezvényeken is – lehet találkozni, és viszonteladóknál szintén jó pár városban. Bár nem vagyok számukra egy egyszerű eset, mert jó pár hónapot kell várniuk, hogy kapjanak szegények a lányokból. Nagyon időigényesek és nem tudok annyit készíteni, mint amire egyébként igény lenne.

8. Mi tesz Téged elégedetté/boldoggá ebben az alkotási folyamatban?

Hogy mi is tesz boldoggá az alkotás folyamán, nem is tudom, nem is az alkotás talán, hanem az emberek, akiket a munkámnak köszönhetek.
A rengeteg szeretet, ami még a mai napig is minden egyes alkalommal megdöbbent.
Hihetetlen, de nézzük reálisan: én abból élek, hogy megveszik a kerámiáimat és nekem kellene hálásnak lennem. Ehelyett ők köszönik meg nekem és ezáltal annyi pozitív élményt adnak, hogy én ettől vagyok boldog.

9. Melyik kerámiádra vagy díjadra vagy a legbüszkébb?

Ritkán vagyok elégedett a saját munkámmal, mert mindig látom, hogy mi lehetne még jobb. Van olyan kerámiám, ami úgy gondolom, hogy már majdnem tökéletes, vagy némelyik másért kedves számomra, pl. hogy 10 éve készültem megcsinálni.
Nagyon hiányzik belőlem a melldöngető ambíció, jó pár kiállításom volt már, de mindig úgy, hogy évekig rágták a fülem. Voltam Cannesben is egy nemzetközi kiállitáson. Egyetlen egyszer adtam be pályázatra kerámiát, amiből hármat bezsűriztek és kiállítottak az Iparművészeti Múzeumban, de még csak fotóm sincs róla csak egy emléklap. Talán a megjelent újságcikkeket anya elrakta, de erre sem esküdnék meg.
Az viszont jó érzéssel tölt el és érdekes belegondolni, hogy a világon jó pár helyen laknak már a lányok, nemcsak Europában, de Amerikában, Indiában, Japánban. Jó érzés, hogy ha már nekem nem lett gyerekem, azért a kis “agyagmagzataim” megmaradnak, ha én már nem is leszek.

10. Milyen további tervet vagy ötletet szeretnél még megvalósítani a jövőben?

Ötleteim folyamatosan vannak és egyesek megvalósítása beragadt tíz, húsz évre is a gondolataimba… remélem még lesz lehetőségem megcsinálni.

Alkotsz? Kézműveskedsz? Érdekelne egy ilyen típusú megjelenés?
Riportra jelentkezni lehet: andrea.valentinyi@avidekihaz.hu

Amennyiben szeretnél még több hazai kézműves ajtaján bepillantani, akkor iratkozz fel hírlevelünkre és csatlakozz felületeinkhez! 
Facebook oldalunk: A vidéki Ház
Csoportunk: A vidéki Ház – közösségi csoport
Posztolj, véleményezz, kérdezz bátran!